tagtoborzo

Közlemény az elnökség 2018. február 8-i üléséről

2018. 02 28. szerda, 20:29

Az MRSZ új elnöksége 2018. február 8-án 15.00-16.30 között megtartotta alakuló ülését, ahol a következő fontosabb döntések születtek.

Az elnökség három fő program megszervezését határozta el a 2018. évre:

1.) Az immár hagyománnyá vált Régészet Napjára ebben az évben május 26-án, szombaton kerül sor, a programok idén a “Szerepek, sorsok, életek: az ezerarcú ember” téma köré épülnek majd (a részletekről március első hetében küldünk tájékoztatást).

2.) Az elnökség az örökségvédelem aktuális helyzetét, kérdéseit tárgyaló konferencia és fórum őszi megrendezéséről döntött.

3.) “Régészgenerációk” címmel, szakmai beszélgetés-sorozat elindítását tervezi, ahol több kutatói generáció megszólításával lehetőség nyílik értékteremtő életművek bemutatására.

Ezen felül az elnökség tagjai egyhangúlag támogatták egy új szakmai kitüntetés, az “Év régésze” díj megalapítását az adott évben a régészeti örökségvédelem területén nyújtott teljesítmény elismeréseként.

Bartus Dávid és Zatykó Csilla személyében az elnökség két alelnököt választott.

Nyitólap / Hírek / Kiemelt hírek /

Segítség, nem
tudok belépni!