tagtoborzo

Konferencia a régészeti örökségvédelemről és a múzeumok szerepvállalásáról

2010. 03 05. péntek, 10:40

1. Záródokumentum

2. Sajtóközlemény

Záródokumentum

A régészeti örökség védelméről és a múzeumok szerepvállalásáról, 2010. március 1-én megrendezett konferencia szervezői az alábbi záródokumentumot teszik közzé.

Általános megállapítások 

A régészeti örökség az egységes nemzeti örökség értékes, nem megújuló része, mely egységes törődést, egységes kezelést igényel
A régészeti örökségvédelem eredendő – 200 éve létező – nélkülözhetetlen és állandó tényezői a múzeumok.

A jelenlegi helyzet jellemzői 

1997 – 2007 között, a beruházásokhoz kapcsolódó feltárások lehetőségeivel a múzeumok élni tudtak:

  • régészeti gyűjteményeinek helyzete a korábbihoz képest jelentősen javult,
  • szakembereinek száma, technikai szintje emelkedett,
  • feltárásainak társadalmi hasznosulása erősödött (kiállítások, tudományos műhelyek),
  • jelentős önkormányzati raktárfejlesztések, régészeti bázisok, logisztikai központok jöttek létre az ország különböző pontjain (megtöltött raktártér min. 50.000 m³).

Elmaradt intézkedések:

  • központi rendelkezés a régészeti leletanyag raktárhelyzetének megoldására (2003: a múzeumigazgatók 17 ezer m² raktárigényt prognosztizáltak),
  • az egységes dokumentációs, nyilvántartási és informatikai rendszer bevezetése, amely minden gyűjtemény számára elérhető és korszerű lett volna.

Hibás intézkedések:

  • A KÖSZ megjelenésével a korábban egységes jogszabályok mentén és területi alapon működő régészeti örökségvédelem – pénzügyi alapon – jogilag és területileg is kettévált.
  • Az önszerveződésből és csekély központi támogatásból erőt merítő területileg illetékes múzeumokkal szemben a KÖSZ jelentős központi támogatással érvényesül.
  • Az utóbbi években a régészeti örökségvédelmet érintő jogszabályok a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásával születtek, esetenként törvényességük is vitatható

Eredmény:

  • A megelőző feltárások bevételeire alapozott múzeumi struktúra fejlődése egyenetlen irányt vett.
  • Az elmúlt 3 év gyakorlati, mindennapos tapasztalatai, kimutatásai azt bizonyítják, hogy a feltáró munka a KÖSZ keretein belül megdrágult, az ügyintézés folyamata jelentősen meghosszabbodott, az elvégzett munkák szakmai színvonalában számos esetben komoly problémák jelentkeztek. A hibás intézkedések nyomán a várt eredménynek ellenkezője következett be, s ma a beruházók a múzeumokkal való szerződéskötés lehetőségeit keresik.
  • A KÖSZ által kiásott leletanyag sorsa, végleges elhelyezése kezdettől fogva bizonytalan és sokszor ellenőrizhetetlen.
  • A lelőhelyek feltárásának joga nem szakmai alapon dől el, ami a tudományos feldolgozást és az eredményekhez való hozzáférést nehezíti, esetleg akadályozza.
  • Nincs megszabott határidő arra, hogy mikor jut el a leletanyag a KÖSZ-től a múzeumokba, ahol majd része lesz a közművelődésnek.
  • A folyamatban vannak bizonytalan finanszírozású szakmai munkafázisok.
  • A kialakult párhuzamos intézményben rendeletileg nem szabályozott a leletanyag kezelése, a nyilvántartás valamint a kutathatóság és az ellenőrzés!

Mire van szükség? 

  • A régészeti örökségvédelem és muzeológia terén hiányzó központi rendelkezések meghozatalára – az egységes nemzeti örökség országosan egységes feltételek mellett garantált védelme érdekében (pl. működési struktúra, finanszírozás, alapvető normatívák meghatározása, stb.).
  • Az egyoldalúan meghozott, rossz és káros rendeletek visszavonására.
  • A szakmai szempontok mellett a lakossági, társadalmi érdekek szintén azt kívánják meg, hogy a leletanyag helyben maradjon, s a helyi azonosságtudat társadalmat összekovácsoló ereje legyen.
  • Tisztázandók a véletlenül, vagy feltárás során előkerülő régészeti leletek tulajdonlásának, elhelyezésének gondjai
  • Be kell vezetni az értékarányos jutalmazást, mely a találót és az ingatlan tulajdonosát azonos mértékben megilleti
  • Az illegális leletgyűjtés visszaszorítása
  • Törvényi tiltás, szankcionálás
  • Felvilágosítás, tájékoztatás
  • Őrzés, védelem erősítése:

● KÖH lelőhely-felügyelet a természetvédelmi felügyelettel együttműködve,
● felszíni fém- és egyéb leletek szisztematikus begyűjtése múzeumok által,
● ingatlantulajdonosok bevonása anyagi érdekeltségük megteremtésével,

  • Régészeti lelet áruba bocsáthatósága feltételeinek rögzítése:

● az állami tulajdonjog kimondása (1949) előtti előkerülés,
● igazolt eredet,
● bizonyítási kötelezettség az eladónál.

  • Meg kell szüntetni az ásatásvezető régészek és az intézmények egyenetlen leterheltségét.
  • A feltárt leletanyag konzerválásának és leltározásának szűk keresztmetszetét fel lehet számolni:

● ha a kutathatósághoz, hozzáféréshez és a közzétételhez szükséges minden szakmai munkafázisnak biztosított a finanszírozása,
● ha a folyamat átlátható, világos és egyértelmű felhatalmazásokkal rendelkező intézményrendszerben valósul meg, mely a teljes folyamatot lefedi,
● ha a folyamat egységes szakmai irányítás alatt történik – az ásatásvezető régész irányító szerepe egészen a közzétételig,
● ha vannak egységes, számon kérhető szakmai követelmények,
● ha a folyamat minden eleme – minden résztvevő esetében – ellenőrizhető.

  • Meg kell szüntetni az intézményrendszer párhuzamosságait az alábbiak figyelembe vételével:
● szakmai fázisokra épülő, logikus régészeti örökségvédelmi rendszer működtetése, területi és normatív alapon,
● a szakmai színvonal jogszabályban biztosított ellenőrzése minden részvevő esetében és valamennyi munkafázisban (régész szakmai szervezetek közreműködésével).
● az ásatásvezető régész számára a feltárástól a publikálásig a teljes folyamat végigkísérésére biztosítani kell a lehetőséget.

A szervezők reményüket fejezik ki, hogy a – konferencia nyomán is kitapinthatóvá vált – szakmai megosztottságot okozó hibás jogszabályok megszüntetésével és új, szakmai alapokon nyugvó jogszabályokkal elérhető a 2007 óta mesterségesen megosztott régészeti örökség valóban egységes kezelése, gondozása. Ez előfeltétele annak, hogy az állami- és magánberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárások gyorsan, hatékonyan és a lehető legnagyobb szakmaisággal történjenek, felszínre hozva közérdekű közkincseinket.

Megyei Múzeumok Igazgatóságának Szövetsége
Magyar Régész Szövetség
Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület
ICOMOS Régészeti Emlékhelyek Szakbizottsága

Sajtóközlemény

Zsúfolásig megtelt a Pesti Vármegyeháza nagyterme 2010. március 1-én, a régészeti örökségvédelem helyzetéről és a múzeumok szerepvállalásáról rendezett konferencián. A mintegy 180 fős hallgatóságot, köztük múzeumigazgatókat, régészeket, építészeket és a hazai régészeti örökségvédelmi intézmények munkatársait a házigazda, Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Ezután Trogmayer Ottó, a hazai múzeumi élet emblematikus személyisége üdvözölte a konferenciát, kiemelve annak időszerűségét.

A nagy érdeklődést az előadások témaválasztása indokolta. Az öt előadó több oldalról világította meg a régészeti örökségvédelem jelenlegi helyzetét és a megválaszolásra váró kérdéseket. Szó esett a lelőhelyek védelméről, a régészeti leletek tulajdonlásáról, az állami szerepvállalásról a régészeti örökségvédelemben, a megelőző feltárásokat követő muzeológiai, tudományos és közönségkapcsolati munkáról, a raktározás gondjairól és mindezek finanszírozásának a kérdéseiről. A megállapítások mellett számos vélemény és javaslat is elhangzott, amelyek nyomán megrajzolható a régészeti örökségvédelem jövőjének a kívánatos iránya hazai régészeti hivatali és tudományos műhelyei, az országos múzeumok és a megyei múzeumi hálózat keretében.
Az előadások során nem lehetett megkerülni a régészeti örökségvédelem intézményrendszerében 2007 áprilisában bekövetkezett változást. A megyei múzeumoktól törvényben megszabott feladatuk egy részét elvonták, s létrehozták a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot, amely mára a megyei rendszer mellett kiépített regionális központokkal rendelkező párhuzamos intézménnyé alakult. Működése számos ponton szabályozatlan, tevékenysége sok szempontból vitatott, eredményei a szakmai munka egyes területein hozzáférhető adatok hiányában nem értékelhetők. Szinte mindegyik előadás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehetne a tudományos és szakmai szempontoknak is megfelelő intézményi harmóniát a lehető leghamarabb megteremteni.
A vita során az előadásokban érintett kérdések mellett hangsúlyosan jelentkezett az illegális leletgyűjtés és a műtárgykereskedelem problémája, az intézményi párhuzamosság által generált szabályozatlan „piaci” helyzet a megelőző feltárások során, a megyei és a városi múzeumok kapcsolata és együttműködése. Több hozzászóló is hangsúlyozta, hogy létjogosultsága lenne a Magyar Nemzeti Múzeum szerepéről hasonló körben szervezett konferenciának a közeli jövőben.
A konferencia vitathatatlan eredménye, hogy a múzeumok széles körben kifejthették és nyilvánosságra hozhatták jelenlegi helyzetüket, s a régészeti örökségvédelem szereplői megismerhették a múzeumok álláspontját. A találkozót szervező civil szakmai szervezetek a konferencia eredményeit záróközleményben foglalják össze.

Megyei Múzeumok Igazgatóságának Szövetsége
Magyar Régész Szövetség
Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület
ICOMOS Régészeti Emlékhelyek Szakbizottsága

Bevezető gondolatok a régészeti örökségvédelemről rendezett konferenciához

Sohasem hittem, hogy az Oroszlán Zoltán által még az ősidőkben számunkra előadott általános muzeológiát valaha is használni fogom. A végig bóbiskolt órák során megismertem a 13/1949 számú tvr. paragrafusait, s csak évek múltán értettem meg, hogy ezek akkor a korszerű múzeumügy alappilléreit jelentették. Alig telt el tíz esztendő, amikor a 9/1963 évi tvr. a vidéki múzeumok soha nem álmodott fejlődésére adott lehetőséget. A megyék presztízs ügynek tekintették múzeumaik fejlesztését, s ez a lendület, csak a nyolcvanas évek közepére fulladt ki. A nagy csalódást, a hírhedett 1991 évi 33. törvény hozta, melynek múzeumot illető paragrafusait három múzeumi ember alkotta. Sajnos.

Az ezt követő időszakban a helyzet egyre romlott.

Az ötvenes évek Népművelési Minisztériuma a múzeumokat a mozik, varieték, cirkuszok kategóriába sorolta, vagyis valamilyen népszórakoztató „kulturális” üzemnek tartotta. A „látogatóbarát múzeum” szlogennel a macska utolérte a farkát, hiszen már nem a gyűjtés, kutatás, hanem a bevételt hozó népszórakoztatás került előtérbe. A fenntartóknak pedig, lévén a területen járatlanok, nem kell arról tudniuk, hogy a látogatóbarátság sokkal többe kerül, mint a várható bevétel. Hiányzik a kisinas, aki elkiáltja. „a király meztelen”. Marad a „fenn az ernyő, nincsen kas” szemlélet, a fontos a megnyitó, amikor fogadás is van és a helyi TV is közvetít.

Egyedül a régészeti gyűjtemények gyarapodnak, de azok sem helyi forrásból, hanem, mint köztudott, a nagyarányú leletmentésekből, melyek költségeiből sok más is leveszi a sápot. Hova lett a tervszerű kutatás? Lehet, hogy sohasem volt? Nem, ez így nem igaz!

Lehet, hogy a válságot a korszak általános válsága okozza. Nálunk még, vagy már, nincs középosztály, az új arisztokrácia nem az Eszterháziak műveltségét örökölte, a panelprolik a Tv sztárjait majmolják. Csődben a kórházak, a posta, a közlekedés, miért pont a múzeumügy lenne kivétel?

Nem tagadom, számomra a múzeum elsősorban régészetet jelent. Mégsem lehet a nagy egészből kiszakítani, hanem helyzetét a komplex helyzet ismeretében kell áttekinteni.

Amikor – telve ambivalens gondolattal – ezt a köszöntőt fogalmaztam, a kettős érzést az a kérdés okozta, hogy lehet-e, szabad-e kis erejű közösségnek erősebb érdekeket képviselő közösségekkel vitába bocsátkozni, ne adj Isten szembeszállni. Szomorú-e, hogy ilyen vitaülést kell rendezni, vagy örüljük, hogy rendezhetünk, és végre a magunk dolgáról minket is meghallgatnak.

Nem táplálok hiú reményeket az önkormányzati törvény módosításáról, a véleményem erről egy régi mondás foglalja össze.

„Ha szorít a lajbi, újra kell gombolni.” Eddig, jó, csakhogy ezt a lajbit hiába gomboljuk, rongyos a hátulja, kopott az eleje a fele gomb is elveszett már. Újat kell szabatni. Olyat, amely nem szorít, nem lötyög. Ehhez jó anyag és tapasztalt szabó szükségeltetik.

Lépjünk ki végre a provincializmusból, hiszen új időket írnak. A járásokra már csak a járásbírók emlékeznek, ha él még valaki közülük. A 21. század új történelmi időszak kezdete, és jobb, ha ehhez már eleve alkalmazkodunk.

Jó tanáccsal tele van a padlás.

Ennek tudatában is mérlegelni kell, hogy vehetünk-e, és ha igen, honnan vehetünk példát. Előttünk van Britannia, Németország vagy Franciaország tapasztalatainak tárháza.

Kérdés, mennyire alkalmas gazdaságunk, morálunk, habitusunk, közigazgatásunk, felkészültségünk e tapasztalok hasznos részének átvételére, helyi viszonyokhoz való igazítására, adaptálására. Nem biztos, hogy mindent nekünk kell kitalálni, ami már máshol bevált, esetleg csődöt mondott.

Remélem a rövidesen elhangzó előadások sok kérdésre választ adnak, vagy megteremtik a válaszadás lehetőségét.

Nem is szeretnék általános muzeológia órát tartani, hanem, feladatomnak eleget téve üdvözölni önöket abból a reménybeli alkalomból, hogy a megújulás kezdeténél bábáskodhatunk.

Már annyi közmondást idéztem, hogy nem hagyhatom ki a következőt sem. „Senki sem ugorhatja át a saját árnyékát.” Itt most mindenki elmondhatja véleményét, abban bízva, hogy valahol írásban is megmarad, s nem lesz pusztába kiáltott szó. Mindez nem jelenti azt, hogy majd igazat adunk a felszólalóknak.

Figyelmeztetőül és tanulságul egy anekdotával fejezem be mondanivalómat.

Hóman Bálint, a Gyűjteményegyetem Tanácsának elnöke és a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 1932 szeptemberében levelet írt Karafiáth Jenő kultuszminiszternek felsorolva a reá bízott intézmények gondjait. Néhány hét múlva, már mint a Gömbös-kormány kultuszminisztere, arra kényszerült, hogy maga válaszoljon az általa írt levélre (akkoriban még válaszoltak, és nem válaszoltattak).

A levél rövid volt: „Méltóságos Úr! Innen másként látszik.” Tudomásom szerint a levél másolatát ma is őrzi hazánk első múzeuma és az illetékes minisztérium is.

Nos hát, hic Rhodos, hic salta! Mindenki elmondhatja, milyennek látja a múzeumok, a régészet, helyzetét, feladatait, fentről, s lentről, akár oldalról is.

Mindannyiunk nevében megköszönve a rendezők, a Megyei Múzeumok Igazgatóságának Szövetsége, a Magyar Régész Szövetség, a Pulszky Társaság, a Magyar Múzeumi Egyesület, az ICOMOS Régészeti Emlékhelyek Szakbizottsága, valamint a tanácskozásnak helyet adó Pest Megyei Önkormányzat fáradozását, kívánok önöknek eredményes tanácskozást.

 

2010. március 1. Trogmayer Ottó

Nyitólap / Hírek / Közlemények /

Segítség, nem
tudok belépni!