tagtoborzo

MRSZ állásközvetítő adatbázis

A régészetet érintő törvényi változások miatt több hónapja tart az a folyamat, aminek eredményeképp számos kollégánk elveszítette állását illetve munkahelye veszélybe került. Emiatt döntött úgy a Szövetség, hogy szakmánk munkaerő-piaci helyzetét feltérképezendő előzetes felmérést végez. Az e célból összeállított online kérdőívet mintegy 250 magyar régész töltötte ki, köszönjük a közreműködést! A felmérés kiértékelését rövidesen itt olvashatja.
Mivel az igény egyértelműen megfogalmazódott, a Magyar Régész Szövetség tervezi egy olyan állásközvetítő (jobline) adatbázis létrehozását és nyilvánossá tételét e honlapon, amellyel az éppen munkát kereső kollégáknak nyújthatna segítséget.
Mindehhez a munkahelyek és munkavállalók közötti információáramlás csatornázását tűztük ki célul azaz, hogy adatbázisunkat megismertessük a potenciális munkaadókkal – a régészeti feltárási joggal bíró intézmények vezetőivel, régészeti feltárások technikai kivitelezésében közreműködő vállalkozásokkal.
További tudnivaló, hogy nem csak régészek, de MRSZ pártoló tagság vállalása esetén BA diplomával vagy technikusi végzettséggel/gyakorlattal rendelkezők segítését is feladatunknak tekintjük. Az adatbázisba történő felvétel lehetőségét MRSZ-tagok számára ajánljuk fel.

Kapcsolattartó:
Siklódi Csilla és Zatykó Csilla

Jobline

Segítség, nem
tudok belépni!