tagtoborzo

Elnökségi állásfoglalás T/18002 számú kihirdetésre váró törvénymódosítással és az ezzel kapcsolatosan az Elnökséghez érkezett megkeresésekkel kapcsolatban

2017. 12 13. szerda, 7:35

Az MRSZ elnöksége 2017. december 6- i ülésén hosszabban megvitatta a fenti törvénymódosítással kapcsolatos álláspontját és a Gallina Zsolt tagtársunktól a tárgyban érkezett nyílt levelet.

Az Elnökség az alábbi közös álláspontot fogalmazta meg:

A Magyar Régész Szövetség a fenti törvénymódosítás előkészítésébe nem lett bevonva, annak részleteit már csak a Parlament elé kerülése idején ismerte meg.

Az MRSZ Elnöksége egységesen és egyértelműen károsnak tartja a régészeti örökség védelmével kapcsolatosan a próbafeltárások munkaidejének 30 régészeti feltárás elvégzésére alkalmas napról 30 naptári napra való korlátozását.

A MRSZ Elnökségének véleménye egységes abban is, hogy a beruházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatellátás fontos szereplői a magáncégek, azonban ezek szakmai szerepvállalásnak megfelelő mértékéről megoszlottak a vélemények az Elnökségen belül is. Az Elnökségnek egységes az álláspontja, hogy a magánszféra szerepének ilyen radikális, gyors és szakmai előkészítés nélküli korlátozása nehéz helyzeteket teremt a régészeti feladatellátásban. Ezt a helyzetet csak a közszféra nagyarányú és rendkívül gyors kapacitásfejlesztésével lehetne ellensúlyozni, amelynek gyakorlati megvalósulása és megvalósíthatósága azonban jelenleg bizonytalan.

Az MRSZ 2018 januárjában leköszönő elnöksége a tisztújító közgyűlés napirendjében lehetőséget kíván biztosítani a tagtársaknak a kialakult helyzettel, illetve Gallina Zsolt nyílt levelével kapcsolatos szakmai viták lefolytatásra.

Nyitólap / Hírek / Közlemények /

Segítség, nem
tudok belépni!